2012. Május 20.
Kezdőlap
Kapcsolat
RSS
Fiók létrehozása

Bejelentkezés


Mindkét mérkőzésen győzelem az elvárás PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. november 17. csütörtök, 04:15

A gyergyószentmiklósi Progym újabb bajnoki mérkőzéseknek néz elébe, az elkövetkezendő hétvégén. Kémenes Balázs tanítványai november 19-én szombaton, és 20-án, vasárnap a bukaresti Sportul Studentesc csapatát látják vendégül. Természetesen mindkét mérkőzésen győzelem az elvárás.

 

Ebben az idényben az „e gyetemisták” már egyszer túljártak a Progym eszén, csapatunk Bukarestben szenvedett igencsak fájó, de tanúlságos vereséget. Ezúttal hazai pályán kell szembenézni a fővárosiakkal, ami azért javít a piros-fehérek esélyein, főleg ha figyelembe vesszük a gyergyói csapat jó formáját. Miután egy nagyon jó mérkőzést játszott a Steauával, és a fővárosban legyőzte a katonacsapat második alakulatát, azt mondhatnánk, hogy a Sportul elleni mérkőzések a gyerekjáték kategóriába sorolandóak. Ez korántsem így van, többször tapasztalhattuk, hogy a Sportul idegenben, városunkban sem adja ólcsón a bőrét. Ha csapatunk hű marad az utóbbi időszakban mutatott játékához, akkor nagy az esély rá, hogy pozitív eredmények szülessenek a mérkőzéseken, ehhez nem elég a fiatal gyergyói játékosok ambíciója, hisz a lelátókról érkező segítség egy újabb pluszt adhat a Kémenes legénységnek. Minél többen bíztatják a Progymot, annál nagyobb az esély arra, hogy gyarapodjanak csapatunk pontjai a táblázatban. A mérkőzések szombaton 18, vasárnap pedig 11 órától kezdődnek.

 

Forrás: http://progym.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=522:mindket-merkzesen-gyzelem-az-elvaras&catid=1:latest&Itemid=57

 

Gyergyószéki események

  • Családi sportnapok

    2012 May 7 | 5:06 am

    Családi sportnapok Először rendeznek családi Sportnapokat Gyergyószentmiklóson. Május 14 és 20. között egy héten át a sportolás és játssza a főszerepet a városban, a szervezők elképzelései szerint pedig oly módon, hogy a családok apraja és nagyja, fiatal és idős egyaránt kivegye a[…]

    Read more...
  • Üzenet a múltból - Székelyföldi pecsétek és címerek

    2012 Apr 2 | 4:32 am

    Üzenet a múltból - Székelyföldi pecsétek és címerek A kiállítás olyan tárgyi emlékeket vonultat fel, amelyek a székelyek múltját mutatják be. A 60 pecsétet, címerpajzsokat, céhes pecséteket és zászlókat Erdély különböző múzeumainak anyagából válogatták. A július végéig látogatható tárlat olyan tárgyegyütteseket vonultat fel, amelyek történelmi értékük és szimbolikus töltetük révén a székely székek és[…]

    Read more...
Copyright © 2012. Civil-Gyergyó. Designed by Shape5.com