2012. Május 20.
Kezdőlap
Kapcsolat
RSS
Fiók létrehozása

Bejelentkezés


A Progym mindkét meccsen hozta a kötelezőt PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. november 20. vasárnap, 10:57

Mindkét Sportul Studentesc elleni mérkőzését magabiztosan megnyerte a gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapata. A győzelem mellett igencsak bíztató az a tény, hogy a fiatal piros-fehérek egymás után alakították ki a szebbnél-szebb helyzeteket, elmondhatjuk, hogy mindössze a szerencsén múlott, hogy nem tömték ki jobban a fővárosiak hálóját.


November 19-énalt , szombaton a kora esti órákban került sor az első összecsapásra, a lelátókon pedig a vártnál nagyobb volt az érdeklődés. Az első gólra majdnem tíz percet kellett várni, ekkor Sára használt ki egy emberelőnyös szituációt. Még mindig ebben a harmadban, öt perccel a játékrész vége előtt, Bilibók László lőtt látványos gólt. Emberhátrányban volt a Progym, azonban a fiatal csatár nem hagyta veszni a lehetőséget, és neki lett igaza. 2-0. A második harmadban egy újabb emberhátrányos gyergyói gólról beszélhetünk, ami igencsak meglepő. Ambrus Alpár szerzett gólt, a Progym pedig már három góllal vezetett. Ebben a játékrészben nem született több találat, azonban helyzetek akadtak jócskán, mint már az elején is említettük, az „egyetemistáknak” hatalmas szerencséjük volt. Az utolsó harmad 14. percéig tovább domináltak a helyzetek, azonban gólokról nem beszélhetünk. Ettől a minutumtól arra felé annál inkább: Tănase korcsolyázott szemtől szembe Szakács kapussal, a fővárosiak veteránja pedig nem hibázott. 3-1. Ezután újra beindult a gyergyói gőzhenger, Ambrus duplázni tudott, majd Orbán és Daradics is rendre betaláltak. A vége tehát 6-1, magabiztosan nyertek a piros-fehérek, begyűjtötték az úgymond kötelezőnek mondható pontokat.


Végeredmény: Progym – Sportul Studentesc 6-1 (2-0, 1-0, 3-1)

gólszerzők: Ambrus 2, Sára, Bilibók, Orbán, Daradics, illetve Tănase

 

Vasárnap még jobban indult a mérkőzés a Kémenes legénység számára. Öt percnek kellett eltelnie ehhoz, hogy megtörjön a gólcsend, Fejér lövésébe rakta bele Daradics az ütőjét, az irányt változtató korong pedig esély nélkül hagyta a fővárosi kapust. Popa Bogdan hálóőrnek a 12. percben sem volt több szerencséje, ekkor Orbán bombáját követően örülhetett a gyergyói közönség. Nem sokkal ezután Csata-Székely Hunor zörögtette meg az „egyetemisták” hálóját, már 3-0-ra vezetett a piros-fehér gyergyói alakulat. Ebben a harmadban több gól nem esett, azonban a helyzetek számát nézve itt is lehetett volna sokkal több is az eredmény. A második harmadban tovább folytatódott a jó sorozat, Daradics Csabát pedig nem lehetett megállítani. A Progym tizennégyese duplázni tudott, így mesterhármast ért el, mivel az első harmadban is betalált. A második harmad végén tehát 5-0, az utolsó felvonást pedig magabiztosan várhatták a hazaiak. A magabiztosság sajnos egy kis könnyelműségbe ment át, amit mi sem tükröz jobban, minthogy a Sportul megnyerte az utolsó harmadot. A 10. percben Sándor szépített egy kettős emberelőnyt kihasználván, azonban a Progym válasza nem késett sokat, Csata-Székely Hunor szerezte meg csapata hatodik, és saját maga második gólját. Nem sokkal a vége előtt, pontosabban a 15. percben, Tănase egy ugyanolyan ajtó-ablak helyzetbe került, mint egy nappal korábban, a rutin pedig azúttal is megmutatta hatalmát, a Sportul tizenegyese magabiztosan lőtt Szakács ketrecébe. A vége tehát 6-2, egy újabb bíztató eredmény a következőkre nézve.

 

Végeredmény: Progym – Sportul 6-2 (3-0, 2-0, 1-2)

gólszerzők: Daradics 3, Csata-Székely 2, Orbán, illetve Sándor és Tănase

 

A gyergyószentmiklósi Progym nagyon értékes pontokat gyűjtött a hétvégén, azonban ezek akkor fognak igazán sokat érni, ha a továbbiakban is jönni fognak a pozitív, jó eredmények.

 

Forrás: http://progym.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=524:a-progym-mindket-meccsen-hozta-a-koetelezt&catid=1:latest&Itemid=57

 

Gyergyószéki események

  • Családi sportnapok

    2012 May 7 | 5:06 am

    Családi sportnapok Először rendeznek családi Sportnapokat Gyergyószentmiklóson. Május 14 és 20. között egy héten át a sportolás és játssza a főszerepet a városban, a szervezők elképzelései szerint pedig oly módon, hogy a családok apraja és nagyja, fiatal és idős egyaránt kivegye a[…]

    Read more...
  • Üzenet a múltból - Székelyföldi pecsétek és címerek

    2012 Apr 2 | 4:32 am

    Üzenet a múltból - Székelyföldi pecsétek és címerek A kiállítás olyan tárgyi emlékeket vonultat fel, amelyek a székelyek múltját mutatják be. A 60 pecsétet, címerpajzsokat, céhes pecséteket és zászlókat Erdély különböző múzeumainak anyagából válogatták. A július végéig látogatható tárlat olyan tárgyegyütteseket vonultat fel, amelyek történelmi értékük és szimbolikus töltetük révén a székely székek és[…]

    Read more...
Copyright © 2012. Civil-Gyergyó. Designed by Shape5.com