2012. Május 20.
Kezdőlap
Kapcsolat
RSS
Fiók létrehozása

Bejelentkezés


Még várni kell a bajnokavatásra PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2012. február 12. vasárnap, 15:20

Az elmúlt hétvégén Gyergyószentmiklóson rendezték az U14-es jégkorongbajnokság második fordulóját. Öt csapat részvételével zajlottak a mérkőzések, ugyanis a bukaresti gárda a viszontagságos időjárási körülmények miatt nem jelent meg, így azokat a mérkőzéseket, ahol ők érdekeltek voltak, elhalasztották.


hoki

 

A házigazda Gyergyószentmiklós mellett Csíkszereda két csapatot vonultatott fel, rajtuk kívül még Brassó és Ploieşti együttese volt jelen. Igazából csak egy meccsnek volt tétje, a vasárnapi Gyergyószentmiklósi ISK – Csíkszereda I összecsapáson abban reménykedtünk, a gyergyóiak ha nyernek bajnoki címet ünnepelhetnek. A bajnokságnak ugyanis három fordulója van, az első körben pedig a fiatal piros-fehérek győztek.

 

A Gyergyószentmiklós – Csíkszereda I mérkőzésére a műjégpálya lelátója is megtelt, szinte olyan volt, mintha a felnőtt csapat játszana bajnoki mérkőzést. A közönségen nem múlott semmi, a szurkolás nem hiányzott, egy adott pillanatban pedig a gyergyói csapat 1-0-ra, majd 2-1-re is vezetett. Sajnos a második harmad első perceiben gyorsan kétszer is betaláltak a jóval esélyesebbnek titulált csíkiak, sőt három góllal is elhúztak (2-5). A fáradtság ellenére piros-fehéreink összeszorították a fogukat és az utolsó öt percben kétszer is betaláltak. A gyergyói kapus egy büntetőlövést is hárított, és hiába jött be a mérkőzés utolsó pillanataiban helyette mezőnyjátékos, már nem sikerült kiegyenlíteni. A vége tehát 4-5 Csíkszeredának, azonban elkeseredni semmi ok, hisz a mieink így is a papírformát felrúgva küzdöttek végig 60 percet, az pedig egyértelműen megmutatkozik, hogy a kemény munkának mindig megvan az eredménye. A bajnokság megnyerésére még mindig van esély. Az nyeri az aranyat, aki az utolsó fordulóban győzni tud. A gyergyóiaknál több alapember hiányzott... Lássuk a további eredményeket:

 

Február 9-én, csütörtökön mindössze egy mérkőzést rendeztek, ekkor Csíkszereda első csapata magabiztosan 15-1-re verte a másodikat. Pénteken szám szerint négy mérkőzés került lejátszásra, Csíkszereda második együttese először Brassótól kapott ki 1-6-ra, majd a gyergyói ISK-tól 11-0-ra. Ezen a játéknapon tovább folytatódtak a gólzáporos mérkőzések, egyik találkozón sem borult fel a papírforma. A Csíkszereda ISK I 10-1-re ütötte ki a Brassót, a Farkas Csaba edző által irányított gyergyói gárda pedig 12-0-ra Ploieşti-et. A szombati játéknapon volt az első olyan mérkőzés, ahol igazi izgalmak voltak. Brassó egy harmadot követően 0-5-re vezetett Gyergyószentmiklós ellen, azonban a piros-fehérek nagyfokú fegyelmezettségről és kitartásról tettek tanúbizonyságot, hisz megfordították az állást, majd 8-5-re megnyerték a mérkőzést. Ezután következtek az újabb egyoldalú összecsapások, Ploieşti először Csíkszereda első csapatától kapott ki 18-1-re, majd Brassótól 12-3-ra. Ez korántsem meglepetés, hisz a ploieşti-i csapat a rossz időjárási körülmények ellenére is megjelent, és tette mindezt tizenegy játékossal. Vasárnap, február 12-én délelőtt a Csíkszereda II 5-1-re verte Ploieşti-et.

 

Forrás: http://progym.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=552:u14-meg-varni-kell-a-bajnokavatasra&catid=1:latest&Itemid=57

 

Gyergyószéki események

  • Családi sportnapok

    2012 May 7 | 5:06 am

    Családi sportnapok Először rendeznek családi Sportnapokat Gyergyószentmiklóson. Május 14 és 20. között egy héten át a sportolás és játssza a főszerepet a városban, a szervezők elképzelései szerint pedig oly módon, hogy a családok apraja és nagyja, fiatal és idős egyaránt kivegye a[…]

    Read more...
  • Üzenet a múltból - Székelyföldi pecsétek és címerek

    2012 Apr 2 | 4:32 am

    Üzenet a múltból - Székelyföldi pecsétek és címerek A kiállítás olyan tárgyi emlékeket vonultat fel, amelyek a székelyek múltját mutatják be. A 60 pecsétet, címerpajzsokat, céhes pecséteket és zászlókat Erdély különböző múzeumainak anyagából válogatták. A július végéig látogatható tárlat olyan tárgyegyütteseket vonultat fel, amelyek történelmi értékük és szimbolikus töltetük révén a székely székek és[…]

    Read more...
Copyright © 2012. Civil-Gyergyó. Designed by Shape5.com