2012. Május 20.
Kezdőlap
Kapcsolat
RSS
Fiók létrehozása

Bejelentkezés


Sikeres volt az Életmód Tábor PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. október 01. szombat, 12:01

 

SDC10098

Szeptember 10-14 között nemzetközi életmód tábort szerveztünk Gyergyószentmiklóson, a Szent Benedek Tanulmányi Központban. A szakmai tábor során egri és gyergyói fiatal szakemberek és egyetemisták tapasztalatcseréjére került sor. A fő témánk az egészségnevelés, egészségtudatosság, prevenció voltak.


Az öt nap előadásokat, beszélgetéseket, intézménylátogatásokat, kirándulásokat, szabadidős tevékenységeket foglalt magába.

Az első napon az ismerkedésé volt a főszerep, majd a tábor résztvevői közös kulturális esten vettek részt a városban, ahol az első Örmény Művészeti Fesztivál keretében tartott koncertet látogatták meg.

 

IMG 0020

Vasárnap az erdélyi, hétfőn pedig a magyarországi szakemberek előadásaira került sor. Erdélyi részről szó volt az egészségnevelés lehetőségeiről az alternatív osztályokban (Szabó Katalin és dr. Szabó Béla előadása), bemutatásra került a kolozsvári Báthory István Gimnázium prevenciós és egészségnevelési programja (Ferencz Réka), valamint bemutattuk a házigazda Műhely Egyesületet és tevékenységeit. Hétfőn az egri szakemberek bemutató előadásokat tartottak a drogprevencióról (Kovácsics Bernadett), a magyarországi gyerekvédelmi rendszerről (Kaló Edit) valamint a vilmányi általános iskolában történő egészségnevelési programról (Csontos Annamária).

 

Vasárnap a tábor lakói kirándulással egybekötött intézménylátogatáson valamint szentmisén is részt vettek. Gyergyószárhegyen a Lázár Kastély megtekintése után meglátogattuk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekotthonát, majd hazatérve részt vettünk a Szent István templomban az esti szentmisén. Ezután megtekintettük Szent István király ereklyéjét is.

 

Hétfőn az előadások mellett további intézményeket sikerült meglátogatni: a Caritas Esély Programját illetve Családsegítő Szolgálatát valamint a város ifjúsági és információs irodáját - az Ifitékát.

 

Kedden délelőtt ifj. Czikó László segédlelkész által vezetett elmélkedésre, majd jövőtervező műhelymunkára került sor. A résztvevők saját személyes érdeklődéseiket egyeztették, ötleteiket osztották meg, és ezek alapján kis munkacsoportokban egy-egy számukra érdekes projektet vázoltak fel, amelyeket a jövőben meg is szeretnének valósítani.

 

SDC10131A délutáni kirándulás (a résztvevők meglátogathatták a Gyilkos-tót és a Békás-szorost) után került sor a tábori kiértékelőre és a búcsúestre.

 

A tartalmas és élménydús tábor csak egy kezdeti lépés, hiszen reményeink szerint szociális téren tovább tudjuk mélyíteni Eger és Gyergyószentmiklós közötti testvérvárosi kapcsolatot, valamint a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociális Munka Tanszékén születőben lévő gyergyói kihelyezett tagozat és az egri Eszterházy Károly Főiskola közötti szakmai kapcsolatot is.

 




ncalogoA tábor szervezői: az egri Humán-Öko Észak-Magyarországi Regionális Egyesület, a gyergyószentmiklósi Műhely Egyesület illetve a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociális Munka Tanszéke.

Szakmai partnereink: az egri Eszterházy Károly Főiskola és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociális Munka Tanszéke.

A tábor támogatója: a magyarországi Nemzeti Civil Alapprogram.


Galéria:


Sajtóvisszhang:

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Gyergyószéki események

  • Családi sportnapok

    2012 May 7 | 5:06 am

    Családi sportnapok Először rendeznek családi Sportnapokat Gyergyószentmiklóson. Május 14 és 20. között egy héten át a sportolás és játssza a főszerepet a városban, a szervezők elképzelései szerint pedig oly módon, hogy a családok apraja és nagyja, fiatal és idős egyaránt kivegye a[…]

    Read more...
  • Üzenet a múltból - Székelyföldi pecsétek és címerek

    2012 Apr 2 | 4:32 am

    Üzenet a múltból - Székelyföldi pecsétek és címerek A kiállítás olyan tárgyi emlékeket vonultat fel, amelyek a székelyek múltját mutatják be. A 60 pecsétet, címerpajzsokat, céhes pecséteket és zászlókat Erdély különböző múzeumainak anyagából válogatták. A július végéig látogatható tárlat olyan tárgyegyütteseket vonultat fel, amelyek történelmi értékük és szimbolikus töltetük révén a székely székek és[…]

    Read more...

Csoportok, Projektek

Copyright © 2012. Civil-Gyergyó. Designed by Shape5.com